Nyomtatás
Találatok: 10786

Szerinted gazdag-e az, akinek sok a fizetése? Esetleg az a gazdag, akinek sok pénze van a bankban? Gazdag-e az, akinek nagy vagyona van? Egyáltalán: ki a gazdag ember?

Sokan hiszik magukról, hogy mivel most jó állásban vannak, magas fizetést kapnak, ezért ők gazdagok, és többet utazhatnak, nagyobb házba költözhetnek, új autót vezethetnek stb. Amíg meg van az állásuk, addig minden szép és jó. De, azért mindig rettegnek attól, hogy jön a cégnél egy új igazgató, az állás odalesz, és minden, amit ebből az állásból, és a hozzá tartozó fizetésből lehetett finanszírozni.

Ismerek olyan embert is, aki egész életében harácsolt, szinte mindent megvont magától és a családjától. Épp csak a legszükségesebb dolgokra költött, mert félt, hogy elfogy a pénze. Most is aránylag magas nyugdíjat kap, és a bankszámláján több millió forint van. Mindenkivel házsártos, barátságtalan öregember lett, még a dédunokájára sem kíváncsi, az egyetlen fia pedig nagyon ritkán látogatja meg.

Ismerek vagyonos embereket is, akik éjjel-nappal attól rettegnek, hogy elvesztik a vagyonukat. Ezért aztán nincsenek barátaik, képtelenek kikapcsolódni, állandó stresszben élnek, amitől aztán mindenféle testi és lelki betegségben szenvednek.

Szerintem a gazdagság máshol kezdődik. Ott, ahol félelem nélkül élhetek, mert lényegtelen, hogy elveszítem az állásomat, a pénzemet vagy a vagyonomat. A gazdagság ott kezdődik, ahol a veszteségtől való félelem nélkül élhetek, mert tudom az útját annak, hogy hogyan teremtsem meg újra azt a pénzt, amire szükségem van nekem, és a családomnak.

Én úgy gondolom, hogy igazán az a gazdag ember, aki bárhol is van a világon, újra és újra képes felépíteni a vagyonát. Tehát a gazdagság a tudásunkban rejlik, a pénztárcánk vagy a bankszámlánk mérete csak a tudásunk következménye.

Én, ilyen gazdag ember akarok lenni, és tanulom annak a módját, hogy bármikor újra fel tudjam építeni a vagyonomat.